Szilasi Vilmos

Szilasi Vilmos
Született1889. január 19.
Budapest
Elhunyt1966. november 1. (77 évesen)
Locarno[1]
Állampolgársága
SzüleiSzilasi Móric
Foglalkozása
  • egyetemi oktató
  • filozófus
  • író
Iskolái
Filozófusi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Akik hatottak ráEdmund Husserl
Sablon • Wikidata • Segítség

Szilasi Vilmos, német nyelvterületen Wilhelm Szilasi (Budapest, 1889. január 19. – Locarno, 1966. november 1.) magyar emigráns filozófus, gimnáziumi, később egyetemi tanár, Babits Mihály felfedezője és jó barátja.[1]

Életpályája

Az Eötvös-kollégiumban Lorsy Ernő volt diáktársa, akivel együtt járt 190910-ben a berlini Frigyes Vilmos Egyetemre.[2] Emellett a budapesti Tudományegyetem hallgatója is volt, bölcseletet, illetve kémiát hallgatott, 1918-ban lett egyetemi tanár. Az első világháború után korábbi tanára, Edmund Husserl meghívására a freiburgi egyetem filozófiai intézetében kapott állást, 1928 és 1932 között az egyetem vendégtanára volt.[3] Hitler hatalomra jutását követően Svájcba költözött, Brissagóba, a második világháború után, 1947-ben visszatért Freiburgba, ahol 1956-ban az Albert-Ludwig Egyetem filozófia tanszékének nyilvános rendes tanárává nevezték ki. 5 év múlva az intézmény legelső Filozófiai Szemináriumának lett igazgatója. 1966-ban hunyt el.[4][5]

Munkásságában meghatározó volt a filozófia és természettudományok viszonyának kérdése. Babitscsal folytatott levelezését 1980-ban adták ki Gál István szerkesztésében.[6]

Családja

Apai nagyszülei Sonnenfeld Lipót kereskedő és Abeles Rezi voltak.[3] Anyai nagyszülei: Krausz Benő és Déry Gizella. Apja Szilasi Móric nyelvész, finnugrista, anyja Krausz Ilona (1867–1944)[3][7] volt, izraelita vallású. 1918. március 16-án Budapesten, az V. kerületben feleségül vette Rosenberg Lívia Erzsébetet, Rosenberg Ármin és Breisach Anna lányát.[8] Sógora Czigány Dezső volt, aki 1937 végén végzett feleségével, Szilasi Borbálával, majd magával is.[9] Borbálán kívül több testvére volt: Böske; Klára; Nunus; Ferenc (1894–1945) ügyvéd; Boriska; Jenő (1900–1953) orvos.[3]

Főbb művei

  • A tudati rendszerezés elméletéről : bevezetés. Budapest, 1919
  • Wissenschaft als Philosophie. Zürich–New York, Europa Verlag, 1945
  • Macht und Ohnmacht des Geistes. Interpretationen zu Platon: Philebos und Staat VI, Aristoteles Nikomachische Ethik, Metaphysik IX. und XII. Bern, Francke, [1946] (Sammlung Üeberlieferung und Auftrag. Schriften)
  • Philosophie und Naturwissenschaft. Bern-München, Francke, 1961 (Dalp-Taschenbücher)[10]
  • Einführung in die Phänomenologie Edmund Husserls, Niemeyer, Tübingen 1959
  • Philosophie als strenge Wissenschaft, Klostermann, Frankfurt 1965. (különböző újabb kiadásokban is)
  • Phantasie und Erkenntnis, Francke, Bern 1969

Jegyzetek

  1. a b Szilasi Vilmos. Petőfi Irodalmi Múzeum. Online dokumentum: http://resolver.pim.hu/auth/PIM71781 (Letöltés ideje: 2015. október 17.)
  2. Gartner Brigitta: Berlin szerepe a modern magyar kultúra megteremtésében. Online dokumentum: http://www.academia.edu/5118757/Berlin_szerepe_a_modern_magyar_kult%C3%BAra_megteremtésében (Letöltés ideje: 2015. október 17.)
  3. a b c d Kovács I. Gábor et al.: Magyarországi egyetemi tanárok életrajzi adattára 1848–1944 I. Zsidó és zsidó származású egyetemi tanárok. [Budapest], ELTE Eötvös Kiadó, 2012. Online dokumentum: http://www.eltereader.hu/media/2014/06/Kovacs_EgyetemiTanarok_READER.pdf (Letöltés ideje: 2015. október 17.)
  4. Szilasi Vilmos. In: Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Budapest, Hitel, 1992.
  5. Szilasi Vilmos. In: Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.
  6. Gál István (szerk.): Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980.
  7. Halálesete bejegyezve Budapest V. ker. polgári akv. 550/1944. folyószám alatt. Online dokumentum: https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-266-11585-62110-32 (Letöltés ideje: 2015. október 17.)
  8. A házasságkötés bejegyezve Budapest V. ker. polgári akv. 109/1918. folyószám alatt. Online dokumentum: https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-266-11565-36192-99. (Letöltés ideje: 2015. október 17.)
  9. Halálesete bejegyezve Budapest VI. ker. polgári akv. 10/1938. folyószám alatt. Online dokumentum: https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-266-11019-130484-49 (Letöltés ideje: 2015. október 17.)
  10. Az Országos Széchényi Könyvtár katalógusából.

További információk

  • Szalai, Zoltán: Im Schatten Heideggers. Einführung zu Leben und Werk von Wilhelm Szilasi. Freiburg: Verlag Karl Alber, 2017.
  • Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Budapest: Argumentum Kiadó − Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.
  • Magyar nagylexikon I–XIX. Főszerk. Bárány Lászlóné et al. Budapest: Akadémiai; (hely nélkül): Magyar Nagylexikon. 1993–2004. ISBN 963-05-6611-7  
  • Új magyar életrajzi lexikon I–VI. Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub; (hely nélkül): Helikon. 2001–2007. ISBN 963-547-414-8  
  • R. Heiss: Zum 75. Geburtstag von Wilhelm Sz. Der Philosoph und die Wissenschaft. Frankfurter Allgemeine Zeitung 1964/15.
  • Wilhelm Sz. gestorben. Frankfurter Rundschau 1966. nov.
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJmxYFhYbBGmxmHC6Jf8YP
  • VIAF: 62344407
  • PIM: PIM71781
  • LCCN: n91026091
  • ISNI: 0000 0001 1066 2401
  • GND: 118758195
  • SUDOC: 083259457
  • BNF: cb126703164
  • filozófia Filozófiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap