Luther Márton Szakkollégium

A kollégium épülete 2022-ben

A Luther Otthon Szakkollégium a Magyarországi Evangélikus Egyház által fenntartott felsőoktatási kollégium. Az 1908-ban alapított kollégium 1952-ig működött, majd többévnyi kényszerű pihenő után 1995-ben nyitotta meg kapuit újra Budapest 13.kerület, Vizafogó utca 2-4. szám alatt. Az intézmény kezdetben a Magyarországi Evangélikus Egyház középiskolai kollégiumával közös igazgatású volt.

A Luther Otthon elsősorban evangélikus felekezetű, Budapesten felsőoktatásban részt vevő vidéki hallgatóknak biztosít szálláslehetőséget. 2000 óta szakkollégiumként működik.

A szakkollégium célja: olyan evangélikus értelmiség képzése, akik a felsőoktatási tanulmányaik befejezése után a gyülekezetekben a lelkészek aktív munkatársaivá váljanak.

Története

  • A kollégium 1908-ban fiúkollégiumként nyitotta meg kapuit Luther Otthon néven, elitképzést biztosítva az akkori fiataloknak. Helye a mai Evangélikus Országos Iroda (Üllői út 24.) épülete volt.
  • 1952-ben bezárták
  • 1990-ben nyitotta meg újra kapuit középiskolai fiúkollégiumként, Luther Otthon néven. Új épületet kapott, mégpedig az egykori 13. kerületi munkásőrlaktanya épületét vette át.
  • 1995-től főiskolai/egyetemi kollégium
  • 2000-től Luther Márton Szakkollégium.
  • 2022-23-as tanévtől új helyen, a Budapest 11. kerületében található Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházának telkén épült 120 férőhelyes épületben működik tovább.

Szakkollégium munkája mára igen kiterjedt.
Minden felvételt nyert hallgató tanulmányai mellett a szakkollégiumi oktatásban kötelezően részt kell vennie.
Szakkollégiumi előadásokat a hallgatók maguk szervezik. Előadókat hívnak/ és hallgatnak a tudomány minden területéről.

Közös kulturális programokon vesznek részt.
Heti áhítatokat látogatják, a keresztyén életben aktívan szerepet vállalnak.

Diákpresbitérium közösségi programokat szerveznek, mint például karácsonyi bál, kerti party.

Elhelyezkedés

Budapest XIII. kerület, Vizafogó utca 2–4. (2022. júniusig)

2022-2023-as tanévtől a kollégium a Budapest XI. kerület Magyar tudósok körútja 3. cím alatt található. A kerület szívében elhelyezkedő épület közel található különböző egyetemekhez, mint például az ELTE, BME, amelyek sétatávolságon belül vannak. Tömegközlekedéssel más egyetemek is könnyen elérhetőek.

További információk

  • A Luther Otthon Szakkollégium honlapja
  • Új a ház, hagyományos a szellemiség

Névadó

Luther Márton

Sablon:Szakkollégiumok
  • m
  • v
  • sz
Bibó István Szakkollégium | Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium | Bercsényi Építész Kollégium | Biztonságpolitikai Szakkollégium | BME Management Szakkollégium | Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium | ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium | ELTE Bolyai Kollégium | Energetikai Szakkollégium Egyesület | Eötvös József Collegium | EVK Szakkollégium | Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága | Heller Farkas Szakkollégium | Illyés Sándor Szakkollégium | Jezsuita Roma Szakkollégium | Káldor Miklós Szakkollégium | Korányi Frigyes Szakkollégium | Kölcsey Ferenc Protestáns Szakkollégium | Liska Tibor Szakkollégium | Luther Márton Szakkollégium | Mathias Corvinus Collegium | Protestáns Diakóniai Szakkollégium | Rajk Szakkollégium | Simonyi Károly Szakkollégium | Széchenyi István Szakkollégium | Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium | Társadalomelméleti Kollégium | Zielinski Szilárd Szakkollégium