Korcsmáros Pál-díj

A Korcsmáros Pál-díjat 2012-ben alapította a Képes Kiadó a Magyar Képregény Szövetség (MKSZ) közreműködésével a neves grafikus, könyvillusztrátor és képregényrajzoló emlékére. Az a magyar alkotó kaphatja meg, aki az előző évben a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta a képregényért, hazai publikációkkal és egyéb tevékenységgel, vagy külföldi megjelenésekkel. A díjat a Képes Kiadó ítéli oda az Alfabéta-díj zsűrijének javaslata alapján. Átadására évente, a budapesti nemzetközi képregényfesztiválon kerül sor.

Előzmények

Az MKSZ 2011-ben alapította meg Zórád Ernő örököseivel közösen a Zórád Ernő-díjat. Az első és eddig utolsó díjazott Futaki Attila volt. A díj a sok hasonlóság miatt – kiírás, koncepció, adományozó, átadás helye – tekinthető a Korcsmáros Pál-díj közvetlen elődjének.[1]

Díjazottak

  • 2012 – Felvidéki Miklós
  • 2013 – Fazekas Attila
  • 2014 – Tálosi András
  • 2015 – Kiss Ferenc
  • 2016 – Haui József
  • 2017 – Marabu
  • 2018 – Sváb József
  • 2019 – Farkas Lajos
  • 2020 – Sarlós Endre
  • 2021 – Németh Gyula
  • 2022 – Kertész Sándor
  • 2023 – László Márk
  • 2024 – Németh Levente

Jegyzetek

  1. mano: Futaki Attila az első Zórád-díjas. kilencedik.hu, 2011. május 2. [2024. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. április 8.)

Források

  • A Magyar Képregény Szövetség blogja

Külső hivatkozások

  • Laudáció Tálosi András Korcsmáros Pál-díjához, 2014
  • Laudáció Kiss Ferenc Korcsmáros Pál-díjához, 2015
  • Laudáció Marabu Korcsmáros Pál-díjához, 2017
  • Laudáció Sváb József Korcsmáros Pál-díjához, 2018
  • Laudáció Farkas Lajos Korcsmáros Pál-díjához, 2019
  • Laudáció Sarlós Endre és Németh Gyula Korcsmáros Pál-díjához, 2021
  • Laudáció Farkas Lajos Korcsmáros Pál-díjához, 2024

Kapcsolódó szócikkek