Fülöp Kálmán

Fülöp Kálmán
Fülöp Kálmán (balra) szerzőtársával, Deák Tamással az 1967-es Táncdalfesztiválon
Fülöp Kálmán (balra) szerzőtársával, Deák Tamással az 1967-es Táncdalfesztiválon
Életrajzi adatok
Született1923. január 7.
Sárvár
Elhunyt2010. augusztus 23.(87 évesen)
Budapest
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem
Pályafutás
Díjak
Tevékenységdalszövegíró, költő, színész
Sablon • Wikidata • Segítség

Fülöp Kálmán (Sárvár, 1923. január 7. – Budapest, 2010. augusztus 23.) magyar dalszövegíró, költő, színész.

Életpályája

A Színház és Filmművészeti Főiskolán végzett színi tanulmányokat.[1] 1947 és 1959 között tagja volt a Magyar Színháznak, a Vígszínháznak, majd a Déryné Színháznak.

Több zenés játék, operett, rockopera (például az Ez aztán szerelem, illetve táncdal és sanzon (például Wolf Péter Ave Mariája) szövegét írta. Közreműködésével mintegy 200 kis- és nagylemez készült.

Legendás Fradi szurkoló volt, a klub több indulójának szerzője.

Temetését 2010. szeptember 3-án 15 órakor gyászmise keretében a Szent István-bazilikában tartották, végső nyughelye az altemplom.

Legismertebb slágerei

  • Nem várok holnapig
  • Szeretni kell, ennyi az egész
  • Ádám, hol vagy? (zeneszerző Deák Tamás, Táncdalfesztivál 1967, 3. díj);
  • Rövid az élet
  • Akit szeretnek a lányok
  • Tarzan

Szerepeiből

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színész-11, szerző-32.[2]

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1. Az SZFE végzett hallgatók adatbázisában nem szerepel.
  2. 2012. április 28-i lekérdezés

Források

Külső hivatkozások

  • Láthatatlan Sárvár
Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap