Eszköz

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. (2013 januárjából)

Az eszköz olyan tárgy, amellyel egy adott célt el tudunk érni („materiális eszköz”). Tágabb, átvitt értelemben egy cél megvalósítására irányuló eljárást, tevékenységet szintén eszköznek nevezzük („immateriális eszköz”, például írói eszközök). Szócikkünk a materiális eszközről szól.

Az ember, mint eszközkészítő lény

A filozófusok évszázadokon keresztül meg voltak győződve arról, hogy csak az ember képes eszközt készíteni, ez a vélekedés azonban megdőlt. Számos tudományos megfigyelés szerint több faj használ eszközt, például a majmok, madárfajok, tengeri vidra és mások. Az azonban még mindig elmondható, hogy az ember az egyetlen a fajok közül, amely képes arra, hogy eszközt használjon egy másik eszköz létrehozására.

Az antropológusok szerint az eszközhasználat döntő fontosságú tényező volt az emberiség evolúciójának folyamatánál. Az emberi fajnál az eszközhasználat következtében kialakult a többi ujjal szembefordítható hüvelykujj, így az ember képessé vált arra, hogy megtartson bármely kézi szerszámot. Az állandó eszközhasználat pedig együtt járt az emberi intelligencia folyamatos fejlődésével.

Kapcsolódó szócikkek