Da da dam

Da da dam
Adatok
Év2011-es Eurovíziós Dalfesztivál
OrszágFinnország Finnország
Előadó(k)Paradise Oskar
Nyelvangol
DalszerzőAxel Ehnström
SzövegíróAxel Ehnström
Dalszövegdiggiloo.net
Eredmények
Elődöntő3. hely, 103 pont
Döntő21. hely, 57 pont
Kronológia
Előző◄ Työlki ellää (2010)
KövetkezőNär jag blundar (2012) ►

A Da da dam egy dal, mely Finnországot képviselte a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalt a finn Paradise Oskar adta elő angol nyelven.

A dal a 2011. február 12-én rendezett finn nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát. A döntő tízfős mezőnyéből három dal jutott tovább az úgynevezett szuperdöntőbe, ahol a dal a telefonos szavazatok 46,7%-át begyűjtve végzett az első helyen.[1]

Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 10-én tartandó első elődöntőben adták elő, a fellépési sorrendben tizedikként, a grúz Eldrine együttes One More Day című dala után, és a máltai Glen Vella One Life című dala előtt. Az elődöntőben 103 ponttal a harmadik helyen végzett, így továbbjutott a május 14-i döntőbe.

A május 14-i döntőben a fellépési sorrendben elsőként adták elő, a bosnyák Dino Merlin Love in Rewind című dala előtt. A szavazás során 57 pontot szerzett, egy országtól, Norvégiától begyűjtve a maximális 12 pontot. Ez a huszonegyedik helyet jelentette a huszonöt fős mezőnyben.

Slágerlistás helyezések

Slágerlisták (2011) Lh.*
Ausztria[2] 64
Finnország[3] 6

*Lh. = Legjobb helyezés.

Források

  1. 2011-es finn nemzeti döntő Archiválva 2011. április 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, natfinals.50webs.com
  2. Top 75
  3. Finnishcharts.com Top 20

Külső hivatkozások

  • Dalszöveg
  • YouTube videó: A Da da dam című dal előadása a finn nemzeti döntőben
Sablon:A 2011-es Eurovízió dalai
  • m
  • v
  • sz
Döntő
1. Azerbajdzsán Running Scared · 2. Olaszország Madness of Love · 3. Svédország Popular · 4. Ukrajna Angel · 5. Dánia New Tomorrow · 6. Bosznia-Hercegovina Love in Rewind · 7. Görögország Watch My Dance · 8. Írország Lipstick · 9. Grúzia One More Day · 10. Németország Taken By A Stranger · 11. Egyesült Királyság I Can · 12. Moldova So Lucky · 13. Szlovénia No One · 14. Szerbia Čaroban · 15. Franciaország Sognu · 16. Oroszország Get You · 17. Románia Change ·18. Ausztria The Secret Is Love · 19. Litvánia C’est ma vie · 20. Izland Coming Home · 21. Finnország Da Da Dam · 22. Magyarország What About My Dreams? · 23. Spanyolország Que me quiten lo bailao · 24. Észtország Rockefeller Street · 25. Svájc In Love for a While
Első elődöntő
(nem továbbjutók)
11. Málta One Life ·12. Örményország Boom Boom ·13. Törökország Live It Up ·14. Albánia Feel The Passion ·15. Horvátország Celebrate ·16. San Marino Stand By ·17. Norvégia Haba Haba ·18. Portugália A luta é alegria ·19. Lengyelország Jestem
Második elődöntő
(nem továbbjutók)
11. Belgium With Love Baby ·12. Bulgária Na Inat ·13. Szlovákia I’m Still Alive ·14. Fehéroroszország I Love Belarus ·15. Izrael Ding Dong ·16. Macedónia Rusinka ·17. Lettország Angel In Disguise ·18. Ciprus San aggelos s’agapisa ·19. Hollandia Never Alone
Diszkvalifikált
Fehéroroszország Born In Byelorussia
Sablon:Finnország az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
  • 1961: Laila Kinnunen
  • 1962: Marion Rung
  • 1963: Laila Halme
  • 1964: Lasse Mårtenson
  • 1965: Viktor Klimenko
  • 1966: Ann Christine
  • 1967: Fredi
  • 1968: Kristina Hautala
  • 1969: Jarkko & Laura
  • 1971: Markku Aro & Koivistolaiset
  • 1972: Päivi Paunu & Kim Floor
  • 1973: Marion Rung
  • 1974: Carita
  • 1975: Pihasoittajat
  • 1976: Fredi & Ystävät
  • 1977: Monica Aspelund
  • 1978: Seija Simola
  • 1979: Katri Helena
  • 1980: Vesa-Matti Loiri
  • 1981: Riki Sorsa
  • 1982: Kojo
  • 1983: Ami Aspelund
  • 1984: Kirka
  • 1985: Sonja Lumme
  • 1986: Kari Kuivalainen
  • 1987: Vicky Rosti és Boulevard
  • 1988: Boulevard
  • 1989: Anneli Saaristo
  • 1990: Beat
  • 1991: Kaija Kärkinen
  • 1992: Pave Maijanen
  • 1993: Katri Helena
  • 1994: CatCat
  • 1996: Jasmine
  • 1998: Edea
  • 2000: Nina Åström
  • 2002: Laura Voutilainen
  • 2004: Jari Sillanpää
  • 2005: Geir Rönning
  • 2006: Lordi
  • 2007: Hanna Pakarinen
  • 2008: Teräsbetoni
  • 2009: Waldo's People
  • 2010: Kuunkuiskaajat
  • 2011: Paradise Oskar
  • 2012: Pernilla Karlsson
  • 2013: Krista Siegfrids
  • 2014: Softengine
  • 2015: Pertti Kurikan Nimipäivät
  • 2016: Sandhja
  • 2017: Norma John
  • 2018: Saara Aalto
  • 2019: Darude feat. Sebastian Rejman
  • 2020: Aksel
  • 2021: Blind Channel
  • 2022: The Rasmus
  • 2023: Käärijä
  • 2024: Windows95man
Dalok
  • 1961: Valoa ikkunassa
  • 1962: Tipi-tii
  • 1963: Muistojeni laulu
  • 1964: Laiskotellen
  • 1965: Aurinko laskee länteen
  • 1966: Playboy
  • 1967: Varjoon – suojaan
  • 1968: Kun kello käy
  • 1969: Kuin silloin ennen
  • 1971: Tie uuteen päivään
  • 1972: Muistathan
  • 1973: Tom Tom Tom
  • 1974: Keep Me Warm
  • 1975: Old Man Fiddle
  • 1976: Pump-Pump
  • 1977: Lapponia
  • 1978: Anna rakkaudelle tilaisuus
  • 1979: Katson sineen taivaan
  • 1980: Huilumies
  • 1981: Reggae OK
  • 1982: Nuku pommiin
  • 1983: Fantasiaa
  • 1984: Hengaillaan
  • 1985: Eläköön elämä
  • 1986: Never The End
  • 1987: Sata salamaa
  • 1988: Nauravat silmät muistetaan
  • 1989: La dolce vita
  • 1990: Fri?
  • 1991: Hullu yö
  • 1992: Yamma, yamma
  • 1993: Tule luo
  • 1994: Bye Bye Baby
  • 1996: Niin kaunis on taivas
  • 1998: Aava
  • 2000: A Little Bit
  • 2002: Addicted To You
  • 2004: Takes 2 to Tango
  • 2005: Why?
  • 2006: Hard Rock Hallelujah
  • 2007: Leave Me Alone
  • 2008: Missä miehet ratsasstaa
  • 2009: Lose Control
  • 2010: Työlki ellää
  • 2011: Da da dam
  • 2012: När jag blundar
  • 2013: Marry Me
  • 2014: Something Better
  • 2015: Aina mun pitää
  • 2016: Sing It Away
  • 2017: Blackbird
  • 2018: Monsters
  • 2019: Look Away
  • 2020: Looking Back
  • 2021: Dark Side
  • 2022: Jezebel
  • 2023: Cha Cha Cha
  • 2024: No Rules!
  • könnyűzene Könnyűzenei portál
  • eurovízió Eurovízió portál