Dönitz-kormány

Lutz Graf Schwerin von Krosigk kabinetje
Dönitz-kormány
A nemzetiszocialista Németország 3. kabinetje
A nemzetiszocialista Németország 3. kabinetje
Lutz Schwerin von Krosigk vezető miniszter
Lutz Schwerin von Krosigk vezető miniszter
Megalakulása1945. május 2.
Feloszlása1945. május 23.[1]
(de facto)
1945. június 5.
(de jure)
Adatok
Állam Német Birodalom
Birodalmi elnökKarl Dönitz
Vezető miniszterL. S. von Krosigk
Miniszterek száma10
PártokNSDAP
Előző kormány
Következő kormány
Goebbels-kormány
Első Adenauer-kormány
Dönitz és Hitler, 1945

(Regierung Dönitz) Dönitz-kormány, vagy más néven Flensburger Regierung (flensburgi kormány) illetve Flensburger Kabinett (flensburgi kabinet) az a kormány volt, melyet Karl Dönitz elnökölt és a kormányzati folytonosságot szolgálta a második világháború utolsó napjaiban, és amelyet Adolf Hitler még öngyilkossága előtt írásban kijelölt. A Német Birodalom ezen utolsó kormányának jogszerűsége vitatott.[2]

Ez a kormány 1945. május 2-ától 23-áig létezett. Erre az időre esett a Wehrmacht feltétel nélküli kapitulációja. Lényeges teljesítménye alig volt ennek a kormánynak. Rendelkezett az NSDAP feloszlatásáról és felmentette hivatalából az az SS birodalmi vezetőjét, Himmlert. A kormány tagjait a szövetséges hatalmak katonái 1945. május 23-án letartóztatták. A négy győztes hatalom két héttel később a Berlini Nyilatkozattal formálisan is átvette a legfőbb kormányhatalmat Németországban és gyakorolta azt 1945-től 1949-ig.

Május 2-án követte ez a kormány az utolsó, visszalépő Hitler-kormányt, székhelye Plön és Eutin volt, majd május 3-ától Flensburg. Dönitz megbízta a kormány megalakításával Johann Ludwig Graf Schwerin von Krosigkot, aki megalakította a Schwerin von Krosigk-kormányt, más nevén a (Flensburger Kabinett, magyarul flensburgi kabinetet). Május 12-e után a kormány tagjai a mürwiki enklávé (a mürwiki tengerészeti támaszpont) területén, az angol megszállási zónában tartózkodtak.[3]

Hitler politikai végrendelete azt a megbízást tartalmazta, hogy „a háborút minden lehetséges eszközzel tovább kell folytatni.” Ezzel szemben az ügyvezető kormány önmagát „nem politikusnak” határozta meg. A szövetségesek számára a katonai kapituláció 1945. május 7-i aláírása volt[4] a lényegi funkciója ennek a kormánynak. Ezt Dönitz teljes körű meghatalmazásával írta alá generaloberst Jodl és Keitel tábornagy a Wehrmacht főparancsnoksága[3] nevében, miután ugyanennek nevében tárgyaltak.

A kormány tagjai

Tisztség Miniszter Hivatal kezdete Hivatal vége Párt
Reichspräsident Karl Dönitz 1945. április 30. 1945. május 23. NSDAP
Vezető miniszter és külügyminiszter Lutz Graf Schwerin von Krosigk 1945. május 2. 1945. május 23. NSDAP
Pénzügyminiszter Lutz Graf Schwerin von Krosigk 1932. június 1. 1945. május 23. NSDAP
Közlekedési miniszter Julius Heinrich Dorpmüller 1937. február 2. 1945. május 23. NSDAP
Élelmiszerügyi és mezőgazdasági miniszter Herbert Backe 1942. május 23. 1945. május 23. NSDAP
Termelési és fegyverkezési miniszter Albert Speer 1945. május 5. 1945. május 23. NSDAP
Belügyminiszter Wilhelm Stuckart 1945. május 5. 1945. május 23. NSDAP
Oktatási- és népművelési miniszter Wilhelm Stuckart 1945. május 5. 1945. május 23. NSDAP
Igazságügy-miniszter Herbert Klemm 1945. május 5. 1945. május 23. NSDAP
Postaügyi miniszter Julius Heinrich Dorpmüller 1945. május 5. 1945. május 23. NSDAP

Előzmények

Már 1945 áprilisának kezdetén intézkedett Heinrich Himmler a birodalmi kormány jövőbeli székhelyének kiválasztásáról és döntése a Holsteini Svájcra, mint relatív vidékies területre esett.

1945. április 20-án, Hitler 56. születésnapján, utóbbi úgy rendelkezett, hogy birodalmi kormánya Berlinből Schleswig-Holsteinba költözzék, amit az adott időpontban még a Wehrmacht tartott. Csupán Joseph Goebbels és Martin Bormann maradtak a kormány tagjai közül a Führernél, a birodalmi fővárosban.

Április 21-én érkezett meg a birodalmi kormány Eutinban. Karl Dönitz vezető admirálist 1945 áprilisában kinevezték a „Nordfestung (északi erőd)” parancsnokává. Az ő vezetése alatt elszállásolta magát a birodalmi kormány a „Pisztráng Objektum” barakk táborában, a Suhri tónál, Plön környékén.

Április 23-án volt a kormány első ülése Eutinban, a közigazgatás helyi hivatali épületében volt. Ettől az időponttól kezdődően az üléseket naponta Lutz von Krosigk, a legidősebb birodalmi miniszter elnökölte. Április 23-án Heinrich Himmler Lübeckben Folke Bernadotte svéd diplomatával próbált meg tárgyalni egy a Hitler elleni koalícióval megkötendő fegyverszünet ügyében, amit az elutasított.

1945. április 30-án 18:35-kor érkezett meg Hitler öngyilkosságának híre a kormányhoz. Himmler azonnal Plönbe utazott, hogy Dönitzt helyettesként szolgálja, amit Dönitz a másik jellemét ismerve elutasított. Május 2-án, a kormány az utolsó ülésén Eutinban hivatalosan lemondott. A minisztereknek szabad választása volt ezek után bujkálni, mivel a Führernek adott esküjük ekkorra okafogyottá lett.

Az utolsó birodalmi elnök

Karl Dönitz, (USA-)hadifogoly kártyája, kelt 1945. június 23-án

Mivel a „nemzet Führere”, Adolf Hitler végrendeletében őt nevezte ki, mint utódját birodalmi elnökként,[4] ezért május 1-jén, miután a kinevezéséről értesült Dönitz rádióbeszédben foglalta el hivatalát. Hitler politikai végrendeletétől eltekintve azonban Dönitz elnöki legitimitását más helyek nem erősítették meg, így aztán a hiányzó megválasztása miatt az elnöki címe vitatottnak számított.

A Führer azzal bízta meg, hogy a bukást „heroikussá”[4] tegye, de Dönitz ezt nem teljesítette. A lényegi jelentése ennek a megbízásnak a Wehrmacht feltétel nélküli kapitulációjának aláírásában állt. Ezután már Dönitz és az ügyvezető birodalmi kormány elszigetelt volt, mozgási tere a mürwiki enklávéra szűkült le, végül május 23-án ennek letartóztatás lett a vége.

Az utolsó birodalmi kormány és a feltétel nélküli kapituláció

Az angolok letartóztatottjai: Dönitz (középen, az admirális egyenruhában), mögötte Jodl és Speer

A brit hadsereg átlépte az Elbát Lauenburgnál 1945. április 28-án és a Vörös Hadsereggel versengve Lübeck felé nyomult előre. Így a Dönitz vezette kormánynak közvetlenül a május 2-ai tanácskozása után tovább kellett költöznie Eutinból Flensburgba. Lübeck még aznap csaknem harc nélkül a britek kezére került. Heinrich Himmler és Albert Speer először Bad Bramstedtbe menekültek.

Május 3-án az „ügyvezető kormány“ beköltözött a Mürwik tengerészeti iskola épületébe Flensburgban. Eközben a Wehrmacht törzse Ernst Busch vezértábornagy vezetésével hadállását Hamburg-Bergedorfból Kollerupba az Angeln területére helyezte át, mint arra Dönitz egy nappal korábban utasította, hogy Hamburgot harc nélkül adja át az angoloknak. Himmler 150 kísérőjével ugyancsak a Flensburg melletti Hüholzba menekült. Az ügyvezető kormányt arra akarta rávenni, hogy jobb lenne Prágába költözni, amely még ugyancsak német kézen volt.[5]

Május 3-án 8:00-kor Dönitz megbízásából egy tisztekből álló csoport - a delegáció vezetője Hans-Georg von Friedeburg vezértengernagy, Eberhard Kinzel tábornok, Gerhard Wagner ellentengernagy, Jochen Friedel őrnagy és Fritz Poleck törzskari ezredes – érkezett a Miles Dempsey tábornok vezette brit főparancsnokságra, a häcklingeni Möllering villába . A delegációt a Lüneburg melletti Timelobergbe vitték át.

A csoport feladata volt a brit Bernard Montgomery tábornaggyal német részleges kapitulációról tárgyalni, s ezáltal a britek a keletről jövő civil menekülőket beengedték volna a nyugati szövetségesek által megszállt területekre és a megadást teljesítő katonák számára lehetővé tették volna a nyugati hadifogságot.[5] A német ajánlatot visszautasították, helyette a feltétel nélküli megadást követelték meg. Észak-Németország május 5-i 8:00-kor érvénybe lépő kapitulációja révén a főparancsnokság hadijelentése szerint „Hollandiában, Németország északnyugati részén az Ems-torkolattól a kieli fjordig , valamint Dániában és annak közelében lévő szigeteken fegyvernyugvás volt.“

Május 5-én ezek között a körülmények között tárgyalt a kormány Flensburgban. Lutz Schwerin von Krosigk, akit május 2-án Dönitz a kormányalakítással megbízott vezető birodalmi pénzügyi és külügyminiszterré, Albert Speer gazdasági miniszterré, Wilhelm Stuckart belügy- és kultuszminiszterré, Herbert Backe élelmezési- és mezőgazdasági miniszterré, Franz Seldte munkaügyi miniszterré és Julius Heinrich Dorpmüller közlekedési és postaügyi miniszterré lett kinevezve.[5] Ehhez társultak százával különböző minisztériumi hivatalnokok. Himmler ugyanezen a napon találkozott az SS-béli társaival és a flensburgi rendőri hivatal rendőreivel, hogy kihirdesse a Gestapo megszűnését. Itt és Mürwikben nagy mennyiségű hamis személyi igazolványt osztottak szét.

Dönitz május 6-án felmenti hivatalából az NSDAP-Gauleitert Hinrich Lohset, mint schleswig-holsteini elnököt. 17:00-kor Heinrich Himmlert és Alfred Rosenberget is felmenti hivatalaikból, miután azok Flensburgban ismételten beleártották magukat az ügyvezető kormány munkájába. Eközben az amerikai hadsereg elfoglalta Flensburg Schäferhaus nevű repülőterét.

A Reichssender Flensburg (flensburgi birodalmi rádió) sugározta első alkalommal Lutz von Schwerin-Krosigk beszédét 1945. május 7-én 12:45-kor, melyben bejelentette, hogy német oldalról a második világháborút befejezettnek tekintik, miután Alfred Jodl Reimsben[6] a szövetségesek főhadiszállásán aláírta a Wehrmacht valamennyi német parancsnokság alatti alakulatának feltétel nélküli kapitulációját.[7]

A német csapatoknak ez a feltétlen kapitulálása 1945. május 8-án lépett életbe, amit Dönitz is megerősített a flensburgi rádióban tartott beszédével. Ezen a napon a Wehrmacht végérvényesen kivonult Dániából Schleswig-Holstein irányába.

Miután a 8-áról 9-ére virradó éjszakán Wilhelm Keitel röviddel éjfél után aláírta Berlin-Karlshorstban a kapitulációt, Klaus Kahlenberg 9-én 20:03-kor felolvasta az utolsó Wehrmacht tudósítást: „Éjfél óta most minden fronton hallgatnak a fegyverek.”

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. ↑ Noha a kormány kabinetje továbbra is rendszeresen ülésezett Flensburgban, amíg tagjait le nem tartóztatták 1945. május 23-án, attól kezdve, hogy a német katonai erők május 8-án megadták magukat a szövetségeseknek, már nem működött végrehajtó kormányként.
  2. ↑ Dirk Nolte: Das Problem der Rechtmäßigkeit der Nachfolge Hitlers durch die „Regierung Dönitz“(Hitlernek a Dönitz kormány általi utódlása jogszerű-e?), in: Juristische Schulung 1989, 440–443. old.
  3. ↑ a b Marlis G. Steinert: Die 23 Tage der Regierung Dönitz, Düsseldorf 1967
  4. ↑ a b c Das Kriegsende 1945 in Deutschland. Workshop des Militärgeschichtlichen Forschungsamtes (MGFA) Potsdam, Tagungsbericht von Armin Nolzen in H-Soz-u-Kult, 22. Januar 2001
  5. ↑ a b c Karl Dönitz: Zehn Jahre und zwanzig Tage. Erinnerungen 1935-1945, Bonn 1958
  6. ↑ documentArchiv.de: 'Militärische Kapitulationsurkundevom 8. Mai 1945 (német nyelven). (Hozzáférés: 2013. február 2.)
  7. ↑ Dönitz megbízta és felhatalmazta rádiótáviratban Jodl tábornokot, a Wehrmacht törzsének főnökét, aki eredetileg a „fegyverszüneti megállapodás megkötésével volt megbízva Eisenhower tábornok főhadiszállásán”, hogy írja alá a német csapatok feltétel nélküli kapitulációját; lásd Katja Gerhartz, Protokoll der letzten Momente, in: Die Welt vom 7. Mai 2005. Ez május 7-én 2:39 és 2:41 között történt meg.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Regierung Dönitz című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

  • Militärische Kapitulationsurkunde vom 8. Mai 1945, in: documentArchiv.de
  • Erklärung in Anbetracht der Niederlage Deutschlands und der Übernahme der obersten „Regierungsgewalt hinsichtlich Deutschlands“ Archiválva 2018. április 5-i dátummal a Wayback Machine-ben vom 5. Juni 1945, auf: www.verfassungen.de
  • Das Kriegsende 1945 in Deutschland. Workshop des Militärgeschichtlichen Forschungsamtes (MGFA) Potsdam, Tagungsbericht von Armin Nolzen in H-Soz-u-Kult, 22. Januar 2001
  • Inferno und Befreiung: Der letzte Spuk, Artikel von Gerhard Paul in der Zeit, Nr. 19, 4. Mai 2005
  • Reichsregierung ohne Reich, Artikel von Peter Maxwill in einestages, 30. April 2012