A 14. dalai láma hivatalos találkozóinak listája

A 14. dalai láma hivatalos találkozóinak listáján azok a külföldi (nem tibeti) vezető politikusok, vallási vezetők és egyéb neves személyek szerepelnek, akikkel a tibeti buddhista láma hivatalos keretek között találkozott 1954 óta. A 14. dalai láma legelőször 1954-ben, azaz 19 éves korában utazott külföldre, amikor kínai kommunista párt meghívásából közel egy évet töltött Kínában. Egy évvel később, második külföldi útján az indiai Mahábódhi Társaság meghívása után vett részt Buddha 2500. születésnapi ünnepségén.[1] Négy évvel később már menekültként tért vissza Indiába, ahol végül Dharamszalában kapott lehetőséget az indiai kormánytól a letelepedésre. Első külföldi útja Thaiföldre vezetett 1967-ben, Európába 1973-ban, az amerikai kontinensre 1979-ben látogatott először. Magyarországon elsőként útban Rómába (II. János Pál pápához), az 1982. szeptember 26-ról 27-ére virradó éjszakát töltötte hazánkban, a Magyar Népköztársaság kormányának vendégházában, ahol a kormány részéről Marjai József miniszterelnök helyettes fogadta. A repülőtéri váróban – a mongol nagykövet mellett – találkozott Hetényi Ernővel, a Magyarországi Buddhista Misszió alapító-vezetőjével.[2] Hazánkban összesen eddig hét alkalommal járt.[3]

A hivatalos találkozói mellett a dalai láma számos országban fordult meg, ahol meghívásoknak eleget téve tartott előadásokat, tanításokat és beszédeket, amelyek során elsősorban a három, egész életre szóló, kötelezettségeinek (a kötelezettségeiről bővebben: itt) megfelelően szólt az emberekhez.

Lista

Az alábbi lista nem tartalmazza a vallási vezető összes külföldi utazását, itt a dalai láma hivatalos oldalán található azon lista szerepel, amely a vezető politikusokkal, vallási vezetőkkel és egyéb neves személyekkel való találkozásai szerepelnek.

Száműzetés előtt

Dátum[4] Találkozó[4] Város[4] Ország[4]
1954-1955 Teng Hsziao-ping, Liu Sao-hszi, Csu Tö politikus, Csou En-laj, Mao Ce-tung kínai kommunista politikusok Peking  Kína
1955 Dzsaváharlál Nehru, Sarvepalli Radhakrishnan, Rajendra Prasad indiai politikusok Új-Delhi  India

1959-1990

Dátum[4] Találkozó[4] Város[4] Ország[4]
1959. április 24. Dzsaváharlál Nehru indiai politikus Új-Delhi  India
1961. április 16. Dzsaváharlál Nehru indiai politikus Új-Delhi  India
1961. április 17. Rajendra Prasad indiai politikus Új-Delhi  India
1961. április 18. Sarvepalli Radhakrishnan indiai politikus Új-Delhi  India
1961. április 19. Dzsaváharlál Nehru indiai politikus Új-Delhi  India
1962. március 13. Sarvepalli Radhakrishnan indiai politikus Új-Delhi  India
1962. március 25-26. Dzsaváharlál Nehru indiai politikus Új-Delhi  India
1962. október 17. Zakir Husain, indiai politikus Új-Delhi  India
1962. október 18. Dzsaváharlál Nehru indiai politikus Új-Delhi  India
1964. május 18. Sarvepalli Radhakrishnan indiai politikus Új-Delhi  India
1964. május 22. Dzsaváharlál Nehru indiai politikus Új-Delhi  India
1964. május 22. Zakir Husain, indiai politikus Új-Delhi  India
1964. május 24. Lal Bahadur Shastri, indiai politikus Új-Delhi  India
1964. szeptember 23. Lal Bahadur Shastri, indiai politikus Új-Delhi  India
1965. október 27. Lal Bahadur Shastri, indiai politikus Új-Delhi  India
1966. január 12. Jakov Blazevic, jugoszláv politikus Új-Delhi  India
1966. augusztus 4. Sarvepalli Radhakrishnan, indiai politikus Új-Delhi  India
1966. augusztus 6. Indira Gandhi, indiai politikus Új-Delhi  India
1967. szeptember 24. V.V. Giri, Zakir Husain és Indira Gandhi, indiai politikusok Új-Delhi  India
1967. november 14-17. Thanom Kittikachorn miniszterelnök és Bhumibol Adulyadej, IX. Ráma király Bangkok  Thaiföld
1968. november 27-28. V.V. Giri, Zakir Husain és Indira Gandhi, indiai politikusok Új-Delhi  India
1969. október 1-16. V.V. Giri, Indira Gandhi, Khan Abdul Gaffar Khan, Gopal Swarup Pathak, indiai politikusok Új-Delhi  India
1972. január 28. IX. Ráma thaiföldi király Bangkok  Thaiföld
1973. január 4. Indira Gandhi Új-Delhi  India
1973. szeptember 30. VI. Pál pápa Róma  Vatikán
1973. október 2. Sadruddin Aga Khan herceg, az Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa Genf  Svájc
1973. október 9. Lippe-Biesterfeld Bernhard hercege Amszterdam  Hollandia
1973. október 10. Frank Aiken külügyminiszter, Liam Cosgrave miniszterelnök és Erskine Hamilton Childers államfő Dublin  Írország
1973. október 19. Péter Görögöszág és Dánia hercege Oslo  Norvégia
1973. október 25. Michael Ramsey, Canterbury érsek London  Egyesült Királyság
1974. március 20. V.V. Giri Új-Delhi  India
1977. január 31. Indira Gandhi Új-Delhi  India
1977. július 22. Morárdzsi Deszái Új-Delhi  India
1977. augusztus 26. Neelam Sanjiva Reddy Új-Delhi  India
1978. szeptember 18. Morárdzsi Deszái Új-Delhi  India
1978. november 6. J.R. Jayewardene Új-Delhi  Srí Lanka
1979. január 22. Morárdzsi Deszái Új-Delhi  India
1979. július 7. Morárdzsi Deszái Új-Delhi  India
1979. szeptember 15. Lee Dreyfus, Wisconsin kormányzója Madison  Amerikai Egyesült Államok
1980. október 9. II. János Pál pápa Róma  Vatikán
1980. november 1. Suzuki Zenko, japán miniszterelnök Tokió  Japán
1981. október 14. Indira Gandhi Új-Delhi  India
1982. február 15. Indira Gandhi Új-Delhi  India
1982. július 27. Tunku Abdul Rahman, Malajzia korábbi miniszterelnöke Kuala Lumpur  Malajzia
1982. augusztus 2. Adam Malik, Indonézia elnökhelyettese Jakarta  Indonézia
1982 II. János Pál pápa Róma  Vatikán
1983. január 24. Indira Gandhi Új-Delhi  India
1984. február 15. Indira Gandhi Új-Delhi  India
1984. július 3. Robert Runcie, canterburyi érsek London  Egyesült Királyság
1985. március 28. Radzsiv Gandhi Új-Delhi  India
1985. augusztus 5. Zail Singh és Radzsiv Gandhi Új-Delhi  India
1986. február 1. Zail Singh és Radzsiv Gandhi Új-Delhi  India
1986. május 13. Rudolf Kirchschläger, osztrák miniszterelnök Bécs  Ausztria
1986. május 17-20. Irén, Juliána holland hercegnők és Lippe-Biesterfeld-i Bernhard herceg Amszterdam  Hollandia
1986. szeptember 11. I. Pimen, orosz ortodox pátriárka Moszkva  Szovjetunió
1986. október 27. II. János Pál pápa Róma  Vatikán
1987. szeptember 12. R. Venkataraman Új-Delhi  India
1987. szeptember 20. Jimmy Carter, korábbi USA elnök Atlanta  Amerikai Egyesült Államok
1988. április 13. Robert Runcie, canterburyi érsek London  Egyesült Királyság
1988. június 14. II. János Pál pápa Róma  Vatikán
1988. június 18. Sadruddin Aga Khan herceg Genf  Svájc
1988. november 17. Radzsiv Gandhi Új-Delhi  India
1989. január 10. Radzsiv Gandhi Új-Delhi  India
1989. november 11. Radzsiv Gandhi Új-Delhi  India
1989. június 27. Óscar Arias Sánchez, Costa Rica elnöke San José  Costa Rica
1989. július 3. Carlos Salinas de Gortari, Mexikó elnöke Mexikóváros  Mexikó
1989. december 7-8. Willy Brandt, korábbi nyugat-német kancellár és Rita Süssmuth politikus Berlin  Nyugat-Németország
1989. december 9-11. Jan P. Syse miniszterelnök, V. Olaf király és Kjell Magne Bondevik, külügyminiszter Oslo  Norvégia

1990-2000

Dátum[5] Találkozó[5] Város[5] Ország[5]
1990. március 3. Václav Havel, csehszlovák elnök Prága  Csehszlovákia
1990. április 24. Mark Eyskens belga külügyminiszter Brüsszel  Belgium
1990. június 1. II. János Pál pápa Róma  Vatikán
1990. június 4. Navarra autonóm kormányának elnöke, Gabriel Urralburu Pamplona  Spanyolország
1990. szeptember 5. a Baleár-szigetek autonóm kormányának elnöke, Gabriel Canellas Mallorca  Spanyolország
1990. szeptember 10. Hans van den Broek, külügyminiszter Amszterdam  Hollandia
1990. december Kancsi Kamakoti apátja (sankaracsarija) Csennai  India
1990. október 4. Chandra Shekhar , indiai miniszterelnök Delhi  Németország
1990. október 4. Richard von Weizsäcker, német államfő Bonn  India
1991. március 18-21. Richárd gloucesteri herceg, Károly walesi herceg, Lord James Mackay, ill. Bernard Weatherhill, Neil Kinnock politikusok London  Egyesült Királyság
1991. március 22. Mary Robinson, ír államfő Dublin  Írország
1991. április 16. George H. W. Bush, USA elnök, Violeta Chamorro, Nicaragua elnöke, Dan Quayle, USA elnökhelyettes, Jiří Dienstbier, csehszlovák külügyminiszter, továbbá: Jeane Kirkpatrick, George Mitchell, Tom Foley amerikai politikusok Washington  Amerikai Egyesült Államok
1991. július 16. II. János Ádám liechtensteini herceg Vaduz  Liechtenstein
1991. július 19. René Felber, svájci külügyminiszter Bern  Svájc
1991. augusztus 16. P.V. Narasimha Rao, indiai miniszterelnök Új-Delhi  India
1991. szeptember 29 – október 2. Vytautas Landsbergis, államfő, Gediminas Vagnorius, miniszterelnök és Anatolijs Gorbunovs Vilnius  Litvánia
1991. október 4. Ülo Nugis, Észtország legfelsőbb tanácsának elnöke, Indrek Toome, külügyi biztos Tallinn  Észtország
1991. október 5. Zhelyu Zhelev, államfő Szófia  Bulgária
1991. október 10. Farah iráni császárné Hartford  Amerikai Egyesült Államok
1991. december 2. John Major, angol miniszterelnök London  Amerikai Egyesült Államok
1991. december 3-5. Margaretha af Ugglas, külügyminiszter, XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia svéd királyné Stockholm  Svédország
1991. december 7-8. Gro Harlem Brundtland, norvég miniszterelnök, Lech Wałęsa (lengyel államfő) és Desmond Tutu érsek (Nobel-békedíjasok) Oslo  Norvégia
1992. március 3. P.V. Narasimha Rao, indiai miniszterelnök Új-Delhi  India
1992. május 4-8. Paul Keating, Ausztrália miniszterelnöke, Foreign Minister of Ausztrália Gareth Evans, Son Sann, kambodzsai miniszterelnök Canberra, Melbourne  Ausztrália
1992. május 13. Don McKinnon, külügyminiszter és Jim Bolger, miniszterelnök Wellington  Új-Zéland
1992. június 11. Carlos Menem államfő Buenos Aires  Argentína
1992. június 20. Patricio Aylwin államfő Santiago de Chile  Chile
1992. szeptember 12. Shankar Dayal Sharma miniszterelnök Delhi  India
1993. április 27. Al Gore, elnökhelyettes és Bill Clinton, elnök Washington  Amerikai Egyesült Államok
1993. május 10-12. Douglas Hurd külügyminiszter és George Carey, canterburyi érsek London  Egyesült Királyság
1993. május 17. Lech Wałęsa lengyel államfő Varsó  Lengyelország
1993. június 14. Thomas Klestil osztrák államfő Bécs  Ausztria
1994. április 14. John D. Waihee III hawaii kormányzó Honolulu  Amerikai Egyesült Államok
1994. április 29. Rita Süssmuth politikus Frankfurt am Main  Németország
1994. június 4. I. Julianna holland királynő és Pieter Kooijmans külügyminiszter Amszterdam  Hollandia
1994. június 7. Willy Claes külügyminiszter Brüsszel  Belgium
1994. június 14. Gabriele Gatti politikus San Marino  San Marino
1994. június 16-17. Irene Pivetti, Oscar Luigi Scalfaro és Carlo Scognamiglio politikusok Róma  Olaszország
1994. június 17. II. János Pál pápa Róma  Vatikán
1994. július 4-5. Violeta Chamorro, Ernesto Leal, Luis Humberto Guzman politikusok Managua  Nicaragua
1995. május 3. Antje Vollmer parlamenti elnök helyettes Bonn  Németország
1995. augusztus 1. Nambaryn Enkhbayar kultúrminiszter Ulánbátor  Mongólia
1996. május 15. Niels Helveg Petersen külügyminiszter Koppenhága  Dánia
1996. május 2. paavi II. János Pál pápa Róma  Vatikán
1996. május 23. Lena Hjelm-Wallén külügyminiszter Stockholm  Svédország
1996. május 28. Bjorn Tore Godal külügyminiszter Oslo  Norvégia
1996. július 17. Douglas Hurd külügyminiszter London  Egyesült Királyság
1996. augusztus 20-23. Nelson Mandela, F. W. de Klerk politikusok és Desmond Tutu érsek Fokváros, Pretoria  Dél-afrikai Köztársaság
1996. szeptember 11. Don McKinnon és Jim Bolger politikusok Wellington  Új-Zéland
1996. szeptember 14. Alexander Downer, ausztrál külügyminiszter és John Howard, ausztrál miniszterelnök Melbourne  Ausztrália
1996. október 23. Hans van Mierlo külügyminiszter Amszterdam  Hollandia
1996. október 23. Jacques Santer és Klaus Hansch politikusok Strasbourg  Franciaország
1997. március 27. Lee Teng-hui elnök Tajpej  Tajvan
1997. április 16. Jose Antonio Ardanza Garro és Joseba Andoni Leizaola Azpiazu baszk politikusok Guernica, Vitoria-Gasteiz  Spanyolország
1997. április 23. Madeleine Albright, Al Gore és Bill Clinton politikusok Washington  Amerikai Egyesült Államok
1997. június 16. I.K. Gujral miniszterelnök Delhi  India
1997. szeptember 5. Václav Havel államfő Prága  Csehország
1998. április 2. K.R. Narayanan és Krishan Kanth politikusok Delhi  India
1998. április 6. Mikhail Gorbachev volt szovjet államfő Kiotó  Japán
1998. május 4-11. Jimmy Carter, Christine Todd Whitman, Mary Robinson, Bill Richardson politikusok New York  Amerikai Egyesült Államok
1998. június 9. Wolfgang Schüssel külügyminiszter Bécs  Ausztria
1998. június 17. Laurent Fabius politikus Párizs  Franciaország
1998. november 10. Madeleine Albright, Al Gore és Bill Clinton politikusok Washington  Amerikai Egyesült Államok
1998. december 8. Mary Robinson, Kofi Annan, ENSZ, ill. Lionel Jospin, Franciaország miniszterelnöke és Jacques Chirac, Franciaország államfője Párizs  Franciaország
1999. április 7. Fernando Henrique Cardoso államfő Brazíliaváros  Brazília
1999. április 13. Eduardo Frei Ruiz-Tagle államfő Santiago de Chile  Chile
1999. május 4. Jean-Luc Dehaene, miniszterelnök Brüsszel  Belgium
1999. május 10-12. Károly walesi herceg, Robin Cook, külügyminiszter, George Carey, canterburyi érsek, Tony Blair, angol miniszterelnök London  Egyesült Királyság
1999. július 16-17. Otto Schily, Joschka Fischer, politikusok Bonn  Németország
1999. október 18. Wim Kok, miniszterelnök, Jozias van Aartsen külügyminiszter Hága  Hollandia
1999. október 26. Massimo D’Alema, olasz miniszterelnök Róma  Olaszország
1999. október 28. II. János Pál pápa Róma  Vatikán
1999. november 24. Avraham Burg, Yossi Sarid politikusok Jeruzsálem  Izrael

2000-2010

Dátum[6] Találkozó[6] Város[6] Ország[6]
2000. május 11. Jerzy Buzek, miniszterelnök és Maciej Plazynski politikus Varsó  Lengyelország
2000. május 16-17. Göran Persson, miniszterelnök, Anna Lindh, külügyminiszter, Birgitta Dahl politikus Stockholm  Svédország
2000. május 21. Poul Nyrup Rasmussen, miniszterelnök Koppenhága  Dánia
2000. május 22-23. Jens Stoltenberg, miniszterelnök, Thorbjørn Jagland, külügyminiszter, V. Harald, király Oslo  Norvégia
2000. június 20 – július 3. Madeleine Albright, Richard Holbrooke, Bill Clinton politikusok Washington  Amerikai Egyesült Államok
2000. október 11-13. Martonyi János, külügyminiszter, Orbán Viktor, miniszterelnök Budapest  Magyarország
2000. október 16. Václav Havel, államfő Prága  Csehország
2000. október 21. Mary McAleese, államfő Belfast  Egyesült Királyság
2001. január 29. Atal Behari Vajpayee, miniszterelnök Delhi  India
2001. április 2-7. Chang Chun-hsiung, miniszterelnök, Chen Shuibian, államfőj, Annette Lu államfő helyettes Tajpej  Tajvan
2001. május 6. Ruth Dreifuss, belügyminiszter Bázel  Svájc
2001. május 9-23. George W. Bush, USA elnök, Colin Powell, államtitkár, és több amerikai politikus  Amerikai Egyesült Államok
2001. június 19. Mart Laar, miniszterelnök Tallinn  Észtország
2001. június 21-23. Andris Bērziņš, miniszterelnök, Vaira Vīķe-Freiberga, államfő Riga  Lettország
2001. június 24. Valdas Adamkus, államfő Vilnius  Litvánia
2001. július 3. Atal Behari Vajpayee, miniszterelnök Delhi  India
2001. október 24. Nicole Fontaine, az Európai parlament elnöke, Simeon Saxe-Coburg-Gotha, bolgár miniszterelnök Strasbourg  Franciaország
2001. november 27-28. Jorge Sampaio, portugál államfő Fátima,  Portugália
2001. november 28. Gianni Alemanno, olasz mezőgazdasági miniszter Pomaia  Olaszország
2002. május 28. Jim Anderton, új-zélandi miniszterelnök, Phil Goff külügyminiszter Wellington  Új-Zéland
2002. július 2. Václav Havel, államfő Prága  Csehország
2002. július 4-6. Dimitrij Rupel, szlovén külügyminiszter, Milan Kučan, államfő, Janez Drnovšek, miniszterelnök, Borut Pahor, szlovén nemzetgyűlés elnöke Ljubljana  Szlovénia
2002. július 8. Ivica Račan, horvát miniszterelnök Zágráb  Horvátország
2002. október 8. Bhairon Singh Shekhawat, államfő helyettes, A.P.J. Abdul Kalam államfő Delhi  India
2002. október 13. Benita Ferrero-Waldner, osztrák külügyminiszter Graz  Ausztria
2002. november 7. Nambaryn Enkhbayar, mongol miniszterelnök Ulánbátor  Mongólia
2003. május 27. George Fernandes védelmi miniszter Delhi  India
2003. május 30. Joschka Fischer, német külügyminiszter, Wolfgang Thierse, a német parlament elnöke, Claudia Roth, emberjogi biztos Berlin  Németország
2003. június 3. Björn von Sydow, a svéd parlament szóvivője Stockholm  Svédország
2003. június 4-6. Anders Fogh Rasmussen, dán miniszterelnök, Per Stig Møller, dán külügyminiszter Koppenhága  Dánia
2003. szeptember 9-11. George W. Bush, USA elnök, további politikusok: Colin Powell, Nancy Pelosi, Tom Daschle, Bill Frist Washington  Amerikai Egyesült Államok
2003. október 12. Alejandro Toledo, perui államfő Madrid  Spanyolország
2003. október 14-15. Jean-Louis Debré, Christian Poncelet politikusok Párizs  Franciaország
2003. november 26. Massimo D’Alema, Pier Ferdinando Casini, Margherita Boniver politikusok Róma  Olaszország
2003. november 27. II. János Pál pápa Róma  Vatikán
2003. november 27-28. Mikhail Gorbachev, Marcello Pera politikusok Róma  Olaszország
2004. április 18 – május 6. Dalton McGuinty, James Bartleman, Paul Martin, Stephen Harper, Gordon Campbell politikusok Vancouver  Kanada
2004. május 27-28. Michael Howard, Jack Straw, politikusok és Károly walesi herceg, Rowan Williams, Canterbury érsek London  Egyesült Királyság
2004. július 3. Manmohan Szingh miniszterelnök és Szonja Gandhi olasz származású politikus Delhi  India
2004. szeptember 17. Jeb Bush kormányzó Miami  Amerikai Egyesült Államok
2004. szeptember 23. Sila Calderon kormányzó San Juan  Puerto Rico
2004. szeptember 26-27. Abel Pacheco, Roberto Tovar Faja, Mario Redondo Poveda, Gerardo Gonzalez Esquivel, Guido Saenz politikusok San José  Costa Rica
2004. szeptember 29. Francisco Lainez, Tony Saca, Ana Vilma de Escobar politikusok San Salvador  El Salvador
2004. október 1. Maria del Carmen Acena, Jorge Briz Abularach, Óscar Berger, Eduardo Stein politikusok Guatemala  Guatemala
2004. október 5. Santiago Creel, politikus Mexikóváros  Mexikó
2004. november 5-7. Mangosuthu Buthelezi, Nelson Mandela politikusok Johannesburg  Dél-afrikai Köztársaság
2005. május 18-19. Bill Clinton, II. Abdullah jordán király és Ránija jordán királyné Ammán, Petra  Jordánia
2005. június 14-15. Kjell Magne Bondevik és Jorgen Kosmo politikusok Oslo  Norvégia
2005. június 17-18. Wolfgang Thierse, Angela Merkel politikusok Berlin  Németország
2005. augusztus 16. Natwar Singh, külügyminiszter Delhi  India
2005. szeptember 4. Pascal Couchepin, belügyminiszter Zürich  Svájc
2005. szeptember 9-11. Dirk Kempthorne, Frank H. Murkowski politikusok Sun Valley, Anchorage  Amerikai Egyesült Államok
2005. október 1. Giuliano Amato, politikus Bolzano  Olaszország
2005. október 27. Renuka Chowdhury, turisztikai miniszter Delhi  India
2005. november 6-16. Harry Reid, Nancy Pelosi, Dennis Hastert, Condoleezza Rice, George W. Bush, Jimmy Carter politikusok Washington, San Francisco  Amerikai Egyesült Államok
2005. november 18. Mangosuthu Buthelezi politikus Edinburgh  Egyesült Királyság
2006. február 19. Shlomo Amar, Yona Metzger, vallási vezetők Jeruzsálem  Izrael
2006. április 26. Gilberto Gil, kultúrminiszter São Paulo  Brazília
2006. május 1. Adolfo Pérez Esquivel, Nobel-békedíjas Buenos Aires  Argentína
2006. május 3-6. Sergio Espejo, Felipe Harboe Bascunan, Paulina Urrutia, Martin Zilic, Antonio Leal Labrin, Jaime Naranjo Ortiz politikusok Santiago de Chile  Chile
2006. május 7. Eliane Karp, államfő felesége Lima  Peru
2006. május 11. Mario Iguaran politikus Bogotá  Kolumbia
2006. május 14. Karin Gastinger, Maria Rauch-Kallat, Hubert Gorbach, Jörg Haider politikusok Sankt Veit an der Glan  Ausztria
2006. május 30 – június 1. Armand De Decker, Herman De Croo, Anne-Marie Lizin, Guy Verhofstadt, Josep Borrell, Gunter Verheugen, Wolfgang Schüssel,José Manuel Barroso politikusok Brüsszel  Belgium
2006. június 20-22. Ghazi bin Muhammad herceg, II. Abdullah király és Rania királyné, ill. Ahmad Helail, imam Ammán, Petra  Jordánia
2006. szeptember 8-9. Monte Solberg, Gordon Campbell, Jason Kenny politikusok Vancouver  Kanada
2006. szeptember 16-26. Arnold Schwarzenegger kormányzó, Bill Clinton volt elnök, Noor al-Hussein, volt jordán királyné, Óscar Arias, Costa Rica elnöke New York, Denver  Amerikai Egyesült Államok
2006. október 9-10. Václav Havel, Alexandr Vondra politikusok Prága  Csehország
2006. október 12. Franco Marini, Fausto Bertinotti politikusok Róma  Olaszország
2006. október 13. XVI. Benedek pápa Róma  Vatikán
2006. október 13. Massimo D’Alema, olasz külügyminiszter Róma  Olaszország
2007. május 4. amerikai politikusok: Walter Mondale, Jim Doyle, Nancy Pelosi San Francisco  Amerikai Egyesült Államok
2007. június 12. Kevin Rudd, politikus Canberra  Ausztrália
2007. június 14-15. Helen Clark, új-zélandi politikus, John Howard, ausztrál miniszterelnök Brisbane, Sydney  Ausztrália
2007. június 19. Winston Peters külügyminiszter Wellington  Új-Zéland
2007. szeptember 10. Ernest Benach, Josep-Lluis Carod-Rovira katalán politikusok Barcelona  Spanyolország
2007. szeptember 13-14. Mário Soares, Jorge Sampaio, Jaime Gama politikusok Lisszabon  Portugália
2007. szeptember 17-20. Alfred Gusenbauer, Jörg Haider, Erwin Proll politikusok Hinterbruhl  Ausztria
2007. szeptember 20-23. Angela Merkel, német kancellár, ill. politikusok: Roland Koch, Jürgen Rüttgers Münster, Wiesbaden, Berlin  Németország
2007. október 16-19. John Negroponte, Nancy Pelosi, Harry Reid, Mitch McConnell, Steny Hoyer, John Boehner, George W. Bush politikusok Washington  Amerikai Egyesült Államok
2007. október 29-30. Stéphane Dion, Gilles Duceppe, Jack Layton, Michaëlle Jean, Stephen Harper, Maxime Bernier, Stockwell Day, Jason Kenney, Peter Milliken politikusok Ottawa  Kanada
2007. december 7-14. Giovanna Melandri, Franco Marini, Fausto Bertinotti, Gianni Vernetti, Riccardo Illy, Roberto Formigoni politikusok Milánó, Udine, Róma  Olaszország
2008. április 12. Christine Gregoire kormányzó Seattle  Amerikai Egyesült Államok
2008. május 15-19. Heidemarie Wieczorek-Zeul, Jürgen Rüttgers, Norbert Lammert, Roland Koch politikusok Frankfurt am Main, Bochum, Berlin  Németország
2008. május 21-23. Gordon Brown miniszterelnök, Rowan Williams, Canterbury érsek. Károly Wales-i herceg, illetve Nick Clegg és David Cameron politikusok London  Egyesült Királyság
2008. június 11-15. Stephen Smith, Chris Evans, Brendan Nelson politikusok Sydney, Perth  Ausztrália
2008. június 17-18. II. Abdullah király és Rania királyné, ijll Ghazi bin Muhammad herceg Ammán, Petra  Jordánia
2008. június 21-25. John McCain és Jim Doyle politikusok Madison, Aspen  Amerikai Egyesült Államok
2008. augusztus 16 – szeptember 22. Carla Bruni, Bernard Kouchner, Rama Yade, Ségolène Royal politikusok Nantes, Roqueredonde  Franciaország
2008. november 30 – december 2. Karel Schwarzenberg, Václav Havel, Mirek Topolánek politikusok Prága  Csehország
2008. december 2-4. Herman Van Rompuy, Armand De Decker, Hans-Gert Pöttering, Yves Leterme politikusok Brüsszel  Belgium
2008. december 5-11. Bogdan Borusewicz, Bronisław Komorowski, Lech Kaczyński, Nicolas Sarkozy, Donald Tusk politikusok Gdansk, Varsó  Lengyelország
2009. február 10. Roland Koch, Hessen miniszterelnöke Baden-Baden  Németország
2009. június 11. Hamid Ansari, államfő helyettes Delhi  India
2009. július 6-8. Szonja Gandhi, Atal Behari Vajpayee, A.P.J. Abdul Kalam, L.K. Advani, politikusok Delhi  India
2009. július 29-30. Heidemarie Wieczorek-Zeul és Roland Koch, politikusok Frankfurt am Main  Németország
2009. augusztus 6. Chiara Simoneschi-Cortesi, a svájci parlament elnöke Lausanne  Svájc
2009. szeptember 1. Tsai Ing-Wen, politikus Kaohsiung  Tajvan
2009. szeptember 11-12. Jan Kohout, Jan Fischer, Václav Havel, F. W. de Klerk politikusok Prága  Csehország
2009. október 6. Nancy Pelosi politikus Washington  Amerikai Egyesült Államok
2009. november 18. Gianfranco Fini politikus Róma  Olaszország
2009. december 3-4. Tony Abbott, Peter Garrett politikusok Sydney  Ausztrália
2009. december 19. Mallikarjun Kharge, politikus Delhi  India
2010. február 18. Hillary Clinton, Barack Obama politikusok Washington  Amerikai Egyesült Államok
2010. április 6-7. Boštjan Žekš, Janez Janša politikusok Maribor  Szlovénia
2010. április 8. Pascale Bruderer Wyss politikus Zürich  Svájc
2010. október 22. Jason Kenney politikus Toronto  Kanada
2010. november 12. Nobel-békedíjasok: Mohammed el-Barádei és F. W. de Klerk Hirosima  Japán
2010. november 20. Abdul APJ Kalam, volt államfő Delhi  India

2010 után

Dátum[7] Találkozó[7] Város[7] Ország[7]
2011. április 13. Mary Robinson korábbi ír államfő Dublin  Svájc
2011. június 14. Tony Abbott politikus Canberra  Ausztrália
2011. július 7. John Boehner, Nancy Pelosi politikusok Washington  Amerikai Egyesült Államok
2011. július 16. Barack Obama, elnök Washington  Amerikai Egyesült Államok
2011. augusztus 17. Toomas Hendrik Ilves, államfő, Mart Laar, védelmi miniszter Tallinn  Észtország
2011. augusztus 22-23. Norbert Kartmann, Volker Bouffier politikusok Wiesbaden  Németország
2011. szeptember 9-11. Miguel Alonso Reyes, Felipe Calderón, Vicente Fox politikusok Mexikóváros  Mexikó
2011. szeptember 13. Nobel-békedíjas: Adolfo Pérez Esquivel Buenos Aires  Argentína
2011. november 7. Abe Sinzó miniszterelnök Tokió  Japán
2011. december 10. Václav Havel, Karel Schwarzenberg politikusok Prága  Csehország
2012. április 15. Neil Abercrombie, Hawaii kormányzója Honolulu  Amerikai Egyesült Államok
2012. április 25. Mikhail Gorbachev, Lech Wałęsa Chicago  Lengyelország
2012. április 27. Stephen Harper, Jason Kenney politikusok Ottawa  Kanada
2012. május 14. David Cameron, Nick Clegg politikusok, ill. Rowan Williams canterburyi érsek London  Egyesült Királyság
2012. május 18-27. Sebastian Kurz, Werner Faymann, Michael Spindelegger, Gabriele Burgstaller, Gerhard Dörfler politikusok Klagenfurt, Salzburg, Bécs  Ausztria
2012. június 19-20. Károly herceg, ill. Nobel-békedíjas Aun Szan Szu Kji London  Egyesült Királyság
2012. október 8. Nobel-békedíjasok: Mohammed el-Barádei és Sirin Ebádi Syracuse  Amerikai Egyesült Államok
2013. április 16. Maya Graf politikus Bern  Svájc
2013. május 7-14. amerikai politikusok  Amerikai Egyesült Államok
2013. szeptember 10-11. Janis Bordans, Vaira Vīķe-Freiberga politikusok Riga  Lettország
2013. szeptember 11-13. Vytautas Landsbergis, Dalia Grybauskaitė politikusok Vilnius  Litvánia
2013. szeptember 15. Nobel-békedíjas Aung San Suu Kji Prága  Csehország
2013. október 15. Vicente Fox, volt mexikói államfő San Cristóbal  Mexikó
2013. október 23. Donald Tusk miniszterelnöke Varsó  Lengyelország
2014. február 21 – március 6. John Boehner, Nancy Pelosi, Harry Reid, Jerry Brown, Barack Obama politikusok Washington, Los Angeles  Amerikai Egyesült Államok
2014. május 10. Frans Timmermans, külügyminiszter Rotterdam  Hollandia
2014. május 13. Volker Bouffier, Hesse miniszterelnöke Frankfurt  Németország
2015. február 7. Guy Morin, Bázel elnöke Bázel  Svájc
2015. július 1-10. George W. Bush, Nancy Pelosi politikusok Dallas, New York  Amerikai Egyesült Államok
2015. július 12-14. Claudia Roth, Norbert Kartmann, Volker Bouffier politikusok Wiesbaden  Németország
2016. március 4. Paul Ryan, politikusok Dallas, New York  Amerikai Egyesült Államok
2016. március 11. Tavakkul Karmán, Nobel-békedíjas, és Kate Gilmore, ENSZ emberjogi biztos Genf  Svájc
2016. július 15. Barack Obama, Az Amerikai Egyesült Államok elnöke Washington  USA
2016. október 16. Andrej Kiska, Szlovákia miniszterelnöke Pozsony  Szlovákia
2016. október 18. Pavel Bělobrádek és Daniel Herman Prága  Csehország
2016. október 20. Giuseppe Sala és Angelo Scola Milánó  Olaszország
2016. november 19–23. Beszédeket tartott Ulánbátor  Mongólia
2017 June 13–25. Beszédeket tartott és találkozott polgármesterekkel[8][9] Rochester, San Diego, Orange megye, Minneapolis, Boston  USA
2017 szeptember 8–22. Beszédeket tartott[10] Derry, Frankfurt, Taormina, Messina, Palermo, Firenze, Pisa, Riga Northern Ireland
 Németország
 Olaszország
 Lettország
2018. június 12-19. Vytautas Landsbergis és Remigijus Šimašius Vilnius, Riga  Litvánia
 Lettország[11]
2018. szeptember 10-26. Több beszédet is tartott. Találkozók: Lech Wałęsa, Rebecca Johnson, Claudia Roth, Jochen Partsch és még mások Malmö, Amszterdam, Rotterdam, Darmstadt, Heidelberg, Rikon im Tösstal  Svédország
 Hollandia
 Németország
 Svájc[12]
2018. november 12-25. Beszédet tartott TokióJokohama  Japán

Jegyzetek

  1. Travels by His Holiness the Dalai Lama. A dalai láma hivatalos oldala. [2010. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 22.)
  2. A buddhizmus Magyarországon. Gerlo.hu. [2012. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 23.)
  3. Szeptemberben Magyarországra látogat a dalai láma. Alfahir, 2010. május 6. [2015. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 23.)
  4. a b c d e f g h Dignitaries Met: 1954 - 1989. A dalai láma hivatalos oldala. [2016. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 22.)
  5. a b c d Dignitaries Met: 2011 - Present. A dalai láma hivatalos oldala. [2015. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 22.)
  6. a b c d Dignitaries Met: 2000 - 2010. A dalai láma hivatalos oldala. [2016. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 22.)
  7. a b c d Dignitaries Met: 2011 - Present. The Office of His Holiness the Dalai Lama. [2016. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 22.)
  8. Archivált másolat. [2018. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 18.)
  9. http://www.dalailamaworld.com/topic.php?t=962
  10. Archivált másolat. [2019. április 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 18.)
  11. Archivált másolat. [2018. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 18.)
  12. Archivált másolat. [2018. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 18.)
Sablon:14. dalai láma
  • m
  • v
  • sz
14. dalai láma
Egész életre szóló három elkötelezettsége: 1. egyetemes emberi értékek és a világi etika hirdetése 2. vallásharmónia előmozdítása 3. tibeti buddhista kultúra megőrzése
Kapcsolódó személyek
a tibeti buddhizmusban
Listák
Békeaktivisták •  Dalai lámák •  Elismerései •  Hivatalos találkozói •  Hivatalos utazásai •  Könyvek
Család
Csökjong Cering (apja) •  Dekji Cering (anyja)  •  Cering Dölma (nővére) •  Tubten Dzsigme Norbu (bátyja) •  Gyalo Thondup (bátyja) •  Lobszang Szamten (bátyja) •  Ama Dzsecün Pema (húga) •  Tendzin Csögyal (öccse)
Helyek
Dharamszala •  Drepung kolostor •  Dzsokhang •  Lhásza •  Norbulingka •  Potala palota •  Szera kolostor •  Takcer (szülőhely)
Kapcsolódó szócikkek
Központi Tibeti Adminisztráció •  Thupten Dzsinpa (tolmács) • Matthieu Ricard (tolmács) •  Tibeti Alapítvány az Egyetemes Felelősségtudatért •  Tibeti gyermekfalvak •  Tibeti művek és archívumok könyvtára •  Tudat és Élet intézet •  Dalai Láma Központ (Vancouver, Kanada)
Buddhizmusportál